Egy régi ismerős
A naplót írjatilla1962
 Pár napja összefutottam egy régi kapcsolatommal. Csinos, enyhén teltkarcsú hölgy, de én kedvelem az ilyen idomokat... Mivel mindketten éppen rendszeres erotika nélkül éljük mindennapjainkat, arra gondoltunk, felfrissítjük egy-két évvel ezelőtti emlékeinket. Nos nem bántuk meg. 
A hölgy igen erotikus alkat, nem csak idomaival, de csábító viselkedésével is. Másnap elmentem érte, és feljött hozzám. 
Hát nem sokat vacakoltunk, az biztos, amúgy ruhástól szinte azonnal egymásnak estünk. Én a melleivel kezdtem foglalkozni, hátulról átöleltem és mindkét keblét a tenyerembe fogva enyhén masszírozni kezdtem, mire gyengéd nyögésekkel válaszolt. Aztán egyik kezemmel lejjebb vándorolva lábai közé nyúltam. Jöttek ám az erősebb sóhajok... Kezével hátranyúlt, és merevedő szerszámomat kezdte masszírozni, majd megfordult, smárolni kezdtünk, közben nekiállt kigombolni a nadrágom. Én sem tétlenkedtem. Felhúztam a pólóját. Kibújtak a mellei és kemény bimbóit enyhén szorítva izgattam őt, miközben teljesen letolta a nadrágom. Megfogta már erősen duzzadó farkamat, kivette az alsónadrágból és határozott kézzel dolgozni kezdett rajta. Mögötte volt a nagy ágy, leült, kicsit szopni kezdte csupasz makkomat. Hagytam neki, de aztán a hátára nyomtam, lehúztam a nadrágját. Letérdeltem a padlóra, bugyiját félrehúztam és nyelvem hegyével kényeztetni kezdtem duzzadó punciját, kibukkanó csiklóját. Lassan egy-két percig csináltam ezt neki, és a nő egyre hangosabban nyögdécselt. Nem bírta tovább, fejemet a puncijára szorította és ekkor már hevesen nyalni kezdtem, közben a farkam rendesen nedvesedni kezdett. 
A hölgy igen gyorsan és sokszor el tud élvezni. A nyalástól hamar a csúcsra jutott, lábaival szorítani kezdte az arcomat, hasa és melle megrándult, egy rövidet sikoltott, majd elernyedt. 
Nem sokáig, egy fél perc múlva derekam elkapva felhúzott magára, a mellei fölé ültetve szopni kezdett. Finoman és sokáig szopott, majd pár perc múlva kérte élvezzek a szájába, és hevesebben szívni kezdte a makkomat, de én még nem akartam elélvezni. Kivettem a dákót a szájából, lejjebb csúsztam és betettem neki. Határozottan dugtam, kicsit keményen, élvezte, nyögött, szorította a faszom az izmaival, húzott befelé, egyre csak aprókat sikkantva, majd egy nagyobb sikoltással közölte, hogy ennyire fent még nem járt senki rajtam kívül... Úgy helyezkedett, hogy minél beljebb és feljebb kerüljek az oszlopommal. Dőlni kezdett belőle a kéjnedv, nem spriccelt, de folyt rendesen, a lábainkon csorgott mindenhová, a lepedő lucskos lett, ezzel nagyokat kiáltva ismét elélvezett. 
Kis pihenés jött. Én még erősen kemény voltam, lábait összekulcsolva hozzám bújt, elkapta a farkam és kézimunkázni kezdett rajta, aztán lecsúszott, a szájába vette és szopni kezdett amúgy rendesen. Ismét kérte, élvezzek a szájába, mert ezt még senki nem tette meg neki, régebben velem sem volt még ilyen élménye, de most már akarja nagyon. Hagytam, hogy folytassa, és egy idő után éreztem, hogy ebből bizony nemsokára nagy élvezés lesz. Egyre hevesebben csinálta, száját makkomra szorítva ritmusosan mozgott a faszomon, közben kezével is masszírozta, belőlem pedig feltört az orgazmus és hangosan elélveztem. 
Mivel ebben még nem volt része, meglepődött egy pillanatra, kérdő szemekkel felnézett, és ekkor az ondó kicsurrant alsó ajkán. Hosszú, vastag csíkban folyt ki a szájából a hasamra, és így nézett rám, végül elmosolyodott. Nem tudom mi lett a többi ondóval, talán lenyelte. Felegyenesedett, és azon nyomban szájon csókolt,  nyelvével a számban dolgozott és éreztem saját ondóm ízét. Később lepihentünk egy kicsit, a bal mellén kevés ondó csorgott a bimbójától lefelé. 
- Milyen volt az első ilyen élmény? - kérdeztem mosolyogva.
- Nagyooooon jóóóó... - és nevetett. - Enyhén sós ízed van, tetszik - mondta, és lágyan kezébe fogta az ondótól, nyáltól lucskos, még majdnem kemény farkam, adott rá egy csókot, majd hátára fekve pihenni kezdett.
Később ismét nyalni kezdtem, volt még egy-két orgazmusa a nyelvemtől, aztán újra keményedni kezdtem, és magába húzva folytattuk...
Jó délután volt... :-)
Áttekintés
Összes napló bejegyzés
0
0
1
Számodra látható napló bejegyzés
1


Napló bejegyzések

1
Alapvetően heteró vagyok, de kedvelem a  CD pasikat... kizárólag a csinosan, izgatóan öltözött nőies pasikat. Én is beöltözöm néha, és nagyon izgalmas tud lenni. Megkívántam a szép farkat, szóval mostanában egy izgató CD pasit szopatnék, szopnék. Volt régebben, hogy hármasban szoptam farkat és engem is szoptak, de nem most volt, így újra megkívántam. Fekete harisnya, dress, női cuccok... ez fel tudna izgatni, de női ruha nélkül, simán meztelen, állófarkú vagy csak tangás férfi egyáltalán nem érdekel. Kell néha egy kis változatosság... :-)
Szólj hozzá elsőként!

1
Beköltöznél Eropolisba?
Elfelejtetted a jelszavad?
Információ
A felhasználói élmény biztosításához Eropolis cookie-kat használ.
Tudj meg többet.     Rendben, elfogadom.