Sziasztok!
Elmélet és gyakorlat!
Érzelmek és érzetek. Tagadhatatlan, hogy a legtöbb esetben kéz a kézben járó dolgok, de...
...de vajon mindig pontosan meghatározható, hogy melyik is van előbb, előrébb? melyik is "erősebb" éppen a másiknál? (...félig-meddig meghivatkozva itt a viccesebben megfogalmazott "lényeget" a 11. üzenetből... :) ...)
...de soha nincsen az úgy, hogy (...még akármennyire sértő is lehet az talán sokaknak is, így megfogalmazva...de, ha már leírtam ezt, akkor gyorsan, előre is bocsánatot kérek azoktól akiknek tényleg az!...) kicsit, vagy akár jobban is, már-már "elszemélytelenedve" jelenik meg a képzeletünkben pillanatnyi, aktuális testi vágyunk kielégítése gondolatához, vágyához "hozzápárosulva", mondjam úgy "valakinek a valamije", amiben igazából a valamije az ami konkrétabban megfogalmazódok, míg a "valaki" már sokkal kevésbé konkrétan?
Jó-jó! Tudom-tudom! Erre mindenki, akiben csak egy szemernyi önérzet is van, azt fogja mondani, hogy soha! De igazából nem is az a kérdés lényege, hogy mit is "szoktunk" erre mondani, hanem az, hogy vajon a talán soha senkinek ki sem mondott gondolatainkban hogyan is képesek megjelenni dolgok.
Hmmm. Kicsit elveszett a lendület, hiszen ha kicsit is belegondolok, nem lehet nem észrevenni, hogy mennyire is értelmetlen kérdés a soha senkinek ki nem mondott gondolatok köréből kérdezni bármit is...
Pedig?
Pedig azt hiszem az "igazság" azokban a gondolatokban van és az egyik legnagyobb hiba, hogy nem különösebben van annak "kiforrott fóruma", hogy különösebb felháborodás keltés nélkül kimondhassuk mindazt ami és ahogy csak van (...volt és lesz is...) a fejünkben, akár csak alkalmanként, akár csak egyszer-egyszer, de akár rendre ismétlődően is, amiből a "rendre ismétlődőeket" még csak-csak megpróbáljuk "valahogy" megfogalmazni, de az amolyan alkalmankénti elragadtatások gondolatainak legtöbbjét életünk végéig tagadjuk inkább, sem mint el-kimondanánk, holott...holott?...holott ez is olyan része az életünknek mint megannyi bármi más részlet, csak...csak olyasmi dolog ez, hogy azok akik jól tudnak hallgatni a gondolataik ilyesmi részleteiről, azok azonnal megvetik azt, aki "rosszabbul hallgatja el". Hát, szerintem, java-részben ezért vannak (...talán számolhatatlanul is?...) a soha senkinek ki nem mondott gondolatok.
Pedig mennyivel is másabb lenne az élet, ha nem kellene ennyire szégyenlenem abban azt, hogy bizony van az úgy, hogy csak a testemet érintő kéz által keltett érzetek utáni vágy van a fejemben, szinte teljesen mentesen minden bonyolult intellektuális hozzákapcsolódás nélkül, mondjam úgy önmagért az érzetért és annak a gondolatával "megspékelve", hogy hová is vezethet az.
(...olyasmi is lehet-lehetne ez alkalmanként, mintha azt mondanám, hogy még annyira is "leegyszerűsödhet" bizony a testi vágy kielégítésének a gondolata, vágya, hogy néha akár az is, annyi is jól tudna esni, hogyha lenne a polcomon pár doboz, amikben egy száj, vagy egy pina van, hozzájuk nőtt kezekkel, hogy amikor kinyitom a dobot és kiveszem abból bármelyiket is, a kezek átölelik a derekamat és "ráhúzkálják magukat" a meredező farkamra...persze ennek a gondolatnak az "édestestvére" kell hogy legyen annak a gondolata, hogy "valahol, valakinek" a polcán talán nekem is megvan a magam doboza, amit ha kinyit az illető, akkor nekem csak annyi a dolgom, hogy megölelem, megmarkolom a seggét és élvezésig nyalom a csiklóját, vagy kefélem a pináját, ahogy azt ő éppen akkor kívánja..."ennyi"...)
De nem mondhatom ezt, hiszen azzal azt váltanám ki, hogy mindenki, aki csak olvassa, óvatosan, laposan körbepillant észrevétlenül és amolyan szocializálódásból fakadó "hivatali kötelességének" érezve azt és eleget is téve annak, valami perverz, vén kéjencnek bélyegezne.
Hogy aztán az óvatos, lapos és észrevétlennek gondolt körbepillantás közben mi is volt a fejében, mi minden is futott át a gondolatain? Na, azt sosem tudjuk meg!
Aztán akár egy jószerével egész életet is leélhetünk, mire egyszer el kezd derengeni, hogy igazából "ez" nem is szól másról, csak arról, hogy ha mernénk önmagunk gondolatival őszintén szembenézni, akkor attól egyből nagyságrendekkel nagyobb esélyünk lenne arra, hogy különösebb "ok keresések nélkül" is el tudjuk fogadni a "másik" aktuális vágyait, sőt akár apró részletekből, rezdülésekből is rá is tudnánk érezni azokra, miközben azt a szabadságérzetet is megtapasztalhatnánk, hogy egyre-másra teljesülnek a mi magunk soha senkinek ki nem mondott gondolatai, elképzelései, vágyai is és...és idővel, akár észrevétlenül talán meg is szűnnének a soha senkinek ki nem mondott gondolatok, vágyak, hiszen ahhoz nem kell a gondolatainkat, vágyainkat mindenkinek elmondani, "bőven" elég, ha akár csak egyetlen "ember" is van a világon aki előtt bármi és bárhogyan is felvállalható, de...de "az, az egy" viszont elengedhetetlenül "kell(-ene)"...
De nem! Mégsem! (...miért nem?..."azért sem"?...)
A legtöbbször és a legtöbb dologban talán leginkább önmagunknak nem vagyunk képesek fölébe nőni!...mert...mert "túl veszélyes"?
Inkább maradnak és egyre csak szaporodnak a soha senkinek ki nem mondott gondolatok, elképzelések, vágyak...(...mert így maradhatunk csak a "jól hallgatók" társaságának (társadalmának?) elfogadott és akár megbecsült tagjai...)
Egy hosszadalmas gondolatmenet, egy sehová nem vezető gondolatról...értelmetlenül.
Igen, értelmetlenül, mert mennyit is ér az a "tudás" (..."felismerés"?...), amivel semennyivel sem tudjuk jobbá tenni az életünket, a világunkat?
Gondolom sokan sejtik, sőt, talán sokan tisztában is vannak azzal, hogy ennek itt még messze nincsen vége, de...de azzal meg én vagyok tisztában, hogy eddigre is már biztosan alaposan megcsappant az "olvasó tábor" és ha még folytatnám is, talán teljesen el is fogyna...
:) ...
...így inkább illedelmesnek tűnően megköszönöm, hogy itt lehettem!
További kellemes-szép napot mindenkinek!